Episodes
Saturday Feb 13, 2021
Saturday Feb 13, 2021
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban most talán nincs égetőbb kérdés az oltásoknál. Már Magyarországon is egyre több vakcina elérhető, és már a magyar közönség is ismerkedik az olyan kifejezésekkel, mint az mRNS vagy az adenovírus. Ezzel együtt nagyon sok a kérdés merül föl az oltásokról, melyik a jobb, melyiknek milyen mellékhatásai lehetnek, melyik a megbízhatóbb. És mint mindig, amikor egy tudományos kérdés kerül a figyelem középpontjába, sok a félreértés és a félelem.
A Pozitív podcast legújabb adásában ezért a 444 munkatársainak és támogatóinak bevonásával igyekeztünk összeszedni az oltásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, és föltettük ezeket egy szakértőnek. Ez a szakértő Nagy Eszter orvoskutató, a bécsi Cebina biotechnológiai cég alapítója és vezetője, aki 20 éve foglalkozik gyógyszer, azon belül vakcinafejlesztéssel. A Cebina többek között egy koronavírus-vakcina fejlesztésével is foglalkozik, a járvány alatt pedig együttműködött a pécsi és a bécsi egyetem kutatóival is.
Az adásban átbeszéljük, hogy milyen különbségek vannak az oltási technológiák között, hogy mit lehet tudni a védettségről, amit az oltások adnak, és hogy milyen csoportoknak melyik vakcina lehet előnyösebb. Szó lesz például arról, hogy az adenovírusokat használó vakcinákat, mint amilyen az AstraZeneca és a Szputnyik V, nem lehet évente újra használni, márpedig úgy néz ki, hogy nem 2021 lesz az egyetlen év, amikor a Sars-Cov-2 ellen be kell oltassuk magunkat. Arról is beszélünk, hogy miért mondják egyes oltásokról, hogy azokat időseknek nem érdemes adni, hogy lehet-e kismamákat oltani és hogy hogyan tudják a vakcinagyártók fölvenni a versenyt a mutálódó koronavírussal.
Nagy Eszter szerint bár komoly veszélyt jelentenek a variánsok, ha elég gyorsan haladna az oltás, akkor a további mutánsok kialakulásának az esélyét is le lehetne csökkenteni. A szakértő úgy látja, hogy jó dolog, hogy Magyarországon különböző technológiákat használó vakcinák is elérhetők, mert még nem derült ki, hogy melyik megoldás a legjobb a vírussal szemben. És bár vannak lényeges különbségek az oltások között, minden vakcina jó, ami már legalább 80 százalékban hatásos.
Sunday Feb 07, 2021
Sunday Feb 07, 2021
02.00 – Orbán Viktor szeme sosem romlik. Vagy megszerezte Sztálin írógépét.
04.30 – Megtanítjuk Putyint horgászni.
07.20 – Pokorni Zoltán a hét Gyurcsány Ferenc-díjasa.
12.00 – Mit akartak Rákosiék az egyik legelvetemültebb antiszemita ideológustól?
15.30 – Burma/Mianmar: Fitneszpuccs, és hogyan lehetett egyszerre buddhista-nacionalista és szocialista katonai diktatúra anyolcvanas években?
18.00 – Burma fővárosai.
22.00 – Élhetetlen mű-fővárosok.
24.40 – Puccsverseny Délkelet-Ázsiában.
31.30 – Ki szólal fel az ujgurokért és rohingjákért?
36.50 – Winkler burmai technónak nézi az indonéz hiphopot.
37.40 – Mit csinált Uj Péter a Moszkva téri kínai étteremben Csiszár Jenővel? (2. rész)
39.30 – Honnan tudja a Bede, hogy jó a Szputnyik vakcina?
45.50 – Heti Dárdai.
50.30 – Marilyn Manson és prófétája, Szikora Róbert.
55.00 – Armie Hammer, a sármos kannibál.
56.10 – A Patria HBO-sorozat és a baszk mindennapok.
További érdekeségek, helyreigazítások, linkek, miegyebek
- Orbán Viktor híres outfitje: 2012 nyarán Kőszegen sétálgat (battyog) Miszlivetz Ferenc szociológussal. (A „magyar Danny DeVito”.)
- Putyin félmeztelen horgászós képe, amikor a botot az orsótartó alatt fogja, úgy, ahogy soha egyetlen horgász sem fogná. Későbbi fotókon már nincs ilyen hiba. A kép 2007 nyarán készült, a (Mongóliával határos) kelet-szibériai Tuva Köztársaságban.
- Bosnyák Zoltán háborús bűnös és Kutrucz Gizella kommunista pártmunkás története Holtzer Lóránt 2003-as, alapos cikkében.
- A fitneszpuccsmémvideó.
- Az indonéz Ganxsta Zolee, Tian Storm és Ever Slkr fitneszpuccsszáma: Apun Bang Jago.
- Kun Sa, a drogháborúk történetének talán legnagyobb heroinbárója, aki közel három évtizeden át uralta az Aranyháromszög (nem, nem Kiskőrös–Kecel–Soltvadkert, hanem Burma–Laosz–Thaiföld) ópiumbizniszét. Hatalma csúcsán állítólag harmincezer fegyverese volt, és a világ teljes heroinpiacának legalább 25 százalékát egymaga ellenőrizte. 1996-ban nyugdíjba vonult, megadta magát a burmai kormánynak, és tinilányháremével éldegélt csöndes multimilliomosként Rangunban, 73 éves koráig.
- Párizs mégis messzebb van Mekkától, mint Ürümcsi: Párizs–Mekka légvonalban 5816 km, Mekka–Ürümcsi 4998 km.
- Persze megint szenilis voltam, mert médiacsapatunk összeállításából Zelinka Ildikó, Csiszár Jenő, Dj. Dominique és Kósa L. Adolf mellől kifelejtettem legnagyobb ászunkat, ifj. Knézy Jenőt (aki néhány évvel korábban még NB 1-es játékos volt) illetve Juni György, akkor dunatévés szerkesztőt.
- A sármos kannibál.
- Patria, az HBO sorozata.
+1
- Mission of Burma – az egyik legjobb amerikai posztpunkzenekar, amelyet talán nem sokan ismernek, de a hatása nehezen túlbecsülhető. Burmához az égvilágon semmi közük, bostoniak, de a Pearl Jamtől az REM-ig, a Pixiestől Mobyig számtalan zenekar tartotta őket példaképnek.
Sunday Jan 31, 2021
Amikor a Sex Pistolsban dobolt Henry, a „Csengetett, Mylord?” inasa
Sunday Jan 31, 2021
Sunday Jan 31, 2021
Parádés névtévesztések, észbenemjutások, megkavarodások, zavarbaejtően nagyvonalú botanikai és filmtörténeti tényfeltárások. Vasárnapi mélázgatás Bede Mártonnal, Uj Péterrel és Winkler Róberttel.
- 00.00 Mi az az öt ország, ahol még nem voltál, de elmennél? Bede Márton elmejátéka
- 03.25 Uj Péter első pusztító szójátéka
- 04.48 A második
- 06.30 Hútik vs. szunniták vs. tuszik vs. hutuk
- 08.30 Új-Zélandi magyar diaszpóra és twerking Oroszországban
- 11.50 A hét helyreigazítása
- 14.30 Bingó, megérkezünk a turulhoz
- 19.30 Dárdai és Berlin szépségei
- 24.20 Melyik a fasiszta csapat Németországban?
- 28.00 Christiane F.
- 33.50 Uj Péter ismét kiváló szójátékkal jelentkezik a vendéglátóscsődök kapcsán
- 35.50 Mesterleves
- 41.20 Kínai-libanoni fúziós éttermek, szállítható ételek
- 51.20 Bud Spencer és Terence Hill egy magyar sörfőzde ellen
- 53.40 Uj Péter negyedik merénylete a szóvicctagadók ellen
- 59.30 Hajdu Péter és Berki Krisztián miért kampányol Conor McGregor mellett?
Ez a Socotra szigeteken honos sárkányfa, a Dracaena cinnabari.
A madagaszkári idiótafa valójában: https://hu.wikipedia.org/wiki/Majomkeny%C3%A9rfa
Erről a Sid and Nancyről van szó: https://www.imdb.com/title/tt0091954/
A You Rang M'Lord inasát, Henryt bizonyos Perry Benson alakította (és ő volt a Pistols dobosa a Sid and Nancyben): https://en.wikipedia.org/wiki/Perry_Benson
A Böiler együttes hivatkozott Dinamo Torpedo című száma: https://youtu.be/CGlhxzdjp0s
A Shane MacGowan-film: https://www.imdb.com/title/tt11778272/
Saturday Jan 30, 2021
Saturday Jan 30, 2021
Kádár Tamással, a Sziget fesztivál főszervezőjével, Weyer Balázzsal, a zeneipar érdekszervezetének számító Music Hungary elnökével és Czeglédi Szabolccsal, a Bánkitó Fesztivál és az Akvárium koncertszervezőjével, a Middlemist Red, a Galaxisok és a Platon Karataev zenekarok menedzserével beszélgettünk arról, hogyan vészelik át a járványt azok, akik az élőzenéből élnek és mire lehet számítani az idei nyári szezonban és a járvány után.
Szó lesz arról, hogy milyen segítséget várt és kapott a zene- és fesztiválipar a kormánytól. Minden más iparághoz hasonlóan a fesztiválszervezők, zenekarok, klubtulajdonosok és menedzserek is a kormányhoz fordultak, hiszen a közösségi programok korlátozásával egyik pillanatról a másikra törölni kellett minden zenei eseményt. A zeneiparnak viszont először meg kellett találnia, hogy kivel is kellene tárgyalnia a kormányban, ami önmagában is nehéz volt. Aztán pedig szembesülni kellett azzal, hogy
hiába voltak részletes, kidolgozott javaslatai a zenei szakmának, a kormány inkább a raktárkoncertekkel állt elő. Beszélgetőpartnereink szerint ahhoz, hogy ne omoljon teljesen össze a nemzetgazdasági és kulturális szempontból is fontos iparág, mindenképpen szükség lenne az állam segítségére, de nem olyan formában, mint amit eddig nyújtott. A legnagyobb segítség az lenne, ha a kormány csökkenteni tudná a járvány miatti bizonytalanságot, hogy akkor el lehessen kezdeni a nyári koncerteket és fesztiválokat. Erre már kitalálták a megoldást, egyfajta covid-biztosítást, több országban pedig már be is vezettek ilyeneket. Magyarországon a kormány viszont egyelőre mindig csak egy hónapra előre lát, pedig ahhoz, hogy a Szigetet, a Bánkitót és a többi fesztivált el lehessen kezdeni szervezni, ahhoz februárban, legkésőbb márciusban tudnia kellene a szervezőknek, hogy a nyáron engedi-e majd a fesztiválokat a kormány.
Emellett arról is beszélgetünk vendégeinkkel, hogy lehet-e covid-biztosan koncerteket tartani, milyen évadra készülnek a zenekarok és miért lesz nehéz az újrakezdés, ha már megint lehet majd biztonságosan koncertekre járni.
Thursday Jan 28, 2021
Thursday Jan 28, 2021
A héten jelent meg a 444-en A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilm.
Ács Dániel rendező mesél arról, hogyan találkozott ezzel a történettel, miért nem akart képviselőket kergetni, és mit kérdezett volna Pokorni Zoltántól, ha vállalja az interjút. És még sok minden másról is.
A film a Youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=4ygZB1MTRR4
A podcastban elhangzó zenék: Fekete Pál - Egy régi nótát hoz Budáról át a szél, Budai Miklós - Szól a kakas már
Sunday Jan 24, 2021
A Guardiola–II. Erzsébet–Puskin–Navalníj tengely
Sunday Jan 24, 2021
Sunday Jan 24, 2021
Podcasttörténelmi pillanat: megszületik a verbális infografikahumor. Eligazítást kapnak a hallgatók alapvető labdarúgásfilozófiai kérdésekben, miszerint úgy aránylik-e Messi Maradonához ahogy mondjuk Klopp Guardiolához? Vagy fordítva. Háttérhatalmi álhíradó és mélyállampolgári ismeretek Winkler Róbert műsorvezetésével, Bede Márton és Uj Péter szakértő közreműködésével és Wikipedia-kereséseivel. Ha van terve Navalníjnak, itt biztosan kiderül.
Tartalom:
00:00 – Bicskanyitogató kezdés, a súlyos sérülés ígéretével.
01:40 – A két ember, aki tényleg elhitte, hogy Bede 2013-ban ott volt a Balaton Soundon.
03:00 – Megszületik az infografikahumor Pep Guardiola 50. születésnapja alkalmából.
11:00 – The Crown: a brit monarchia morális és intellektuális megsemmisítése Frank Drebin nyomdokain.
18:00 – Winklerből váratlanul előbújik Lakatos Márk.
21:20 – Az oroszok is rendezhetnének történelmi divatfilmet színesbőrű arisztokratákkal. Arbam Petrovics Gannibál emlékezete.
33:00 – Kísérlet a Navalníj-jelenség magyarázatára a fekete-tengeri, akvadiszkós, Borat-osztályú paródiapalota tükrében.
41:00 – Hány orosz kell egy Putyin-palota leleplezéséhez? És hány magyar kéne Hatvanpusztához?
59:00 – Nelson Mandela és a sztálinizmus.
Saturday Jan 23, 2021
Kiégett fiatal felnőttek - Mi van a jelenség mögött?
Saturday Jan 23, 2021
Saturday Jan 23, 2021
Óriási érdeklődés fogadta a Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot című 444 cikket, rengetegen érezték azt, hogy egy írás végre róluk szól. A cikk szerzőjével, Horváth Bencével beszélgettünk arról, hogyan változott a munka szerepe az életünkben, hogy miért nem volt régen sem jobb, és hogy milyen társadalmi-gazdasági változások vezettek ide.
Az adásban hivatkozott cikkek:
Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot: https://tldr.444.hu/2021/01/10/fiatal-felnottek-akiknel-a-kieges-az-alapallapot
A munkánk lett az életünk, és ebbe halunk bele
https://tldr.444.hu/2019/04/02/a-munkank-lett-az-eletunk-es-ebbe-halunk-bele
A semmittevés forradalma
https://tldr.444.hu/2020/01/18/a-semmitteves-forradalma
Csak a nyilvánvalót mondja ki a depresszióról, épp ez benne a radikális
https://444.hu/2019/01/12/csak-a-nyilvanvalot-mondja-ki-a-depressziorol-epp-ez-benne-a-radikalis
Anne Helen Petesen cikke a Buzzfeeden:
https://www.buzzfeednews.com/article/annehelenpetersen/millennials-burnout-generation-debt-work
Sunday Jan 17, 2021
Visszatérés a visszatérésre [Belterj 2.]
Sunday Jan 17, 2021
Sunday Jan 17, 2021
A 444 történetének egyik legnagyobb hatású cikkéről, Magyari Péter Utána minden állat szomorú című, 2014-es riportjáról, amely az ismert pedagógus és tévés szerkesztő Sipos Pál szexuális visszaéléseit leplezte le, illetve az ugyanerről a témáról készült, tavaly év elején bemutatott HBO-dokumentumfilmről (Visszatérés Epipóba) beszélget a kvázigazda, Winkler Róbert a cikk szerzőjével, Magyari Péterrel valamint a film egyik szereplőjével, Miklósi Gáborral és Uj Péterrel, aki csak úgy ott van.
Kábé így haladunk:
4:35 – Winkler összefoglalja a harmincas évek óta létező bánki tábor előtörténetét, közben eltéved Nógrád és Borsod között.
6:00 – Miklósi Gábor elmeséli, honnan a tábor neve, és hogyan került ebbe a sztoriba már 5 évesen.
19:00 – Miért nem vállalta a film forgatókönyvét Magyari Péter?
24:00 – Magyari találkozója a törénet főszereplőjével, Sipos Pállal.
34:50 – Te beadnád három hétre a gyerekedet nyári táborba?
(Grafika: TBG)
Tuesday Jan 12, 2021
Kísérleti belterj: Kapd be a mikrofont!
Tuesday Jan 12, 2021
Tuesday Jan 12, 2021
Prototípus, apróbb technikai zűrökkel, UP mikrofonja alig hallatszik. Be kellett volna kapni. Bede Márton, Uj Péter és Winkler Róbert tesztelik a 444 új hangrögzítő berendezéseit, és olyasmikről beszélgetnek, amikhez nem értenek.
Tartalomjegyzék:
00:20 – A rocktörténelem legnagyobb mikrofonbekapója
04:45 – A művész, aki eljátszotta Zidane híres meccsét (Utólag kiderült, hogy Platiniét játszotta el, dehát mondtam, hogy nem értenek hozzá.)
06:45 – Újra kellene forgatni Horváth Gyula legendás TV Fazék-adását
07:12 – Pálffy István Prágában kóser bort iszik
10:00 – Bede Márton covidélményei
19:35 – Nyitva vannak-e a Würstelstandok Bécsben?
22:35 – Nem frissül az IZSDB
23:50 – Schiffer András és mélyállam
32:15 – A Jamiroquai elfoglalta a Capitoliumot
34:00 – Nélkülözhető információk a Turbonegro énekeséről
38:47 – Ripper Owens nem volt ott a Capitoliumnál
40:40 – Tervezett-e balhé volt a washingtoni vagy nem-e tervezett?
Hasznos (és haszontalan) hiperhivatkozások:
The Cramps: Surfin' Bird (mikrofonbekapással)
The Cramps: Tear it Up! (mikrofonbekapás, és a latexgatya helyes viselése)
Egy angol nyelvű cikk a Cramps Napa Mental Institute-koncertjének újrakreálásáról.
Egy cikk Massimo Furlan olasz-svájci performer, színházi rendező és képzőművész egyik művéről, amelyen futballmeccset játszik újra. Amire Bede utal a podcastban, az egy másik, Platiniről szóló előadás, de erről is van egy-két sor a cikkben.
Schiffer András a mélyállamról.
Å falu Nordland megyében, Észak-Norvégiában. Ennek a falunak a múzeumában (amely nem bálna- hanem szárítotttőkehal-múzeum!) dolgozott Hank von Helvete, a Turbonegro volt énekese.
Ripper Owens Budapesten, a Crazy Mamában.
(Kép: Ultra-ortodox hívőt oltanak Bnei Brak városban, Tel Aviv mellett, 2020. december 21-én. Fotó: GIL COHEN-MAGEN/AFP)
Saturday Dec 19, 2020
Saturday Dec 19, 2020
Hatodik, idei utolsó adásával jelentkezik a Pozitív, a 444.hu podcast sorozata, amelyben arra keressük a választ, hogyan alakulhat át a világ a koronavírus-járvány után. A mai adásban azzal foglalkozunk, hogy mi befolyásolja, hogyan érezzük magunkat és hogyan viselkedünk a járvány alatt, és hogyan lehetnénk egyénileg és társadalmi szinten könnyebben túl ezen a krízisállapoton.
A podcast első felében Mogyorósy-Révész Zsuzsanna tanácsadó szakpszichológussal arról beszélgetünk, hogy miért és hogyan okoz sokakban szorongást, félelmet, stresszt, adott esetben poszttraumás tüneteket a járványhelyzet és a bezártság. Arról is szó lesz, hogy mit tehetünk, hogyan próbálhatunk változtatni a napi rutinunkon, a gondolkodásunkon, vagy csak azon, hogy hogy tartjuk a kapcsolatot a szeretteinkkel, hogy könnyebben viseljük a járvány lelki megpróbáltatásait.
Az adás második felében pedig Kende Anna szociálpszichológussal annak járunk utána, hogy milyen tényezők befolyásolják, hogy betartjuk-e a járványügyi intézkedéseket vagy hajlandóak vagyunk-e beoltatni magunkat, vagy sem. Szó lesz arról, hogy a járvány kezelésével kapcsolatos nemzeti konzultáció igazából csökkenthette a kormány járványkezelésébe vetett bizalmat és rossz üzenetet küldött a lakosságnak, és arról is, hogy az elmúlt lassan egy évben soha korábban nem látott figyelem fordult a tudomány működésére, aminek pont lehetett az eredménye, hogy sokan kevésbé bíznak a tudományban, és így az oltásokban is, mint korábban.
Az adásban arról is szó lesz, hogy a járvány alatt empatikusabbak lettünk-e egymással szemben, vagy sem, és hogy mit tehetünk azért, hogy hogyan tudunk megküzdeni azzal, hogy ez a karácsony nagyon más lesz, mint a többi.